4. Esti séta

Kétségbeesés. Rémület. Ijedség. Ezek az érzések számomra mindig is csak egyszerű üres szavak voltak. Rettenetes hányingerem volt, és ezen az sem javított, hogy Hally ide-oda ringatózott az ágyamon. Neki könnyű, hiszen nem ő fog eltűnni a világból. Hirtelen olyan aprónak és jelentéktelennek éreztem magamat mint még soha.

- Nem akarod abba hagyni a pattogást? – förmedtem rá idegesen mire feltápászkodott az ágyról aztán beszédre nyitotta a száját.

- Nézd, szerintem itt kéne maradnunk. Anyukádék nem fognak egyhamar hazajönni…

- Menj innen. – suttogtam ingerülten.

- Tessék?

- Menj már ki! gyerünk! Szedd a lábad…

- Nem értem mit akarsz ezzel de…

- Tűnj el a szobámból. Most! Egyedül akarok lenni.

Hally rémülten kisántikált az ajtón én pedig becsaptam utána. A kezeim remegni kezdtek aztán sírásba kezdtem. Már olyan rég sírtam, legalább egy éve egyetlenegy könnycseppet sem hullattam. Megfogtam a széket aztán a falnak vágtam, s végül belerúgtam a szekrényembe de nagy hiba volt,mert a lábam sajogni kezdett. Felkaptam a gyertyás tasakot a kezembe aztán leszaladtam a lépcsőn egyenesen a konyhába, de akkor hangokat hallottam. Az ebédlő asztalnál Hally ült aki épp a bátyámmal beszélgetett. Megtorpantam aztán hallgatózni kezdtem.

- Ne is figyelj rá régebben is voltak dührohamai… Legalábbis anyám mesélte… - veregette meg az éppen szipogó Hally hátát Matt. – És erre laksz?

- Ami azt illeti…

Nem tudták befejezni a mondatot mert közbe lépte. Nem akartam, hogy Hally kitálaljon neki. Még csak az hiányozna, hogy bevigyen a lehető legközelebbi intézetbe.

- Szerintem nem kéne faggatnod Hallyt ilyen személyes kérdésekkel, hagyd őt békén.

- Ugyan hugi, nem beszélgethetek a barátnőddel? – kérdezte megjátszott ártatlansággal Travis. Tudtam, hogy direkt csinálja, mert imádott provokálni másokat.

- Gyere Hally menjünk. –indultam el az ajtó felé határozottan., de mielőtt elindulhattunk volna fogtam egy másik szatyrot aztán belepakoltam néhány kaját a hűtőből, kezemben a gyertyákkal, ruhákkal és az étellel otthagytuk Mattat a hatalmas üres házban egyedül.

Reggel én keltem fel elsőként, Hally még aludt de nem sokáig ugyanis fel kellett, hogy ébresszem a munka miatt, mindenképpen el kellet menjünk dolgozni hiszen nem rúghattak ki minket az első napon. Óvatosan megveregettem a vállát erre ő álmosan kinyitotta a szemét és rám nézett.

- Miért keltettél fel?

- Mennünk kell dolgozni.

- Rendben…

Kínos csend állt be,nem tudtam mit is kéne mondanom pontosan ugyanis ritkán szoktam bocsánatot kérni, mert általában nehezen látom be a hibáimat, de ez esetben biztos voltam benne,hogy Hally a hibás. Nem kellett volna olyan akaratosnak lennie, így hát az út a szendvicsbárig csendesen telt és feszülten. Mikor oda értünk belöktem az ajtót, aztán a pulthoz siettünk.

- Már ne is haragudj de nem akarsz valamit mondani? – kérdezte Hally fennhangon, miközben az egyen pólónkat kerestem.

- Miért is?

- Mert tegnap olyan bunkó módon bántál velem?

- Már ne is haragudj de te neked volt az a megszállottságod, hogy költözzünk haza! Nem kellett volna úgy akaratoskodnod.

- Próbáltam segíteni neked mert én úgy láttam jónak, hogy hazamegyünk, de igazad van Matt  is mesélt a dühkitöréseidről nem akarom, hogy még egy rád jöjjön szóval ha megbocsájtasz én most megyek dolgozni. – mondta lesajnálóan aztán kikapta a kezemből a pólóját magára kapta s odasétált az egyik asztalhoz ahol két nő ücsörgött a pincérre várva.

Mi a francot mondhatott neki Matt… Lehet, hogy azt hiszi pszichológiai eset vagyok… Ki tudja még miket talált ki rólam az a hülye…

- Szia Sasha! – szakított ki a gondolatmenetemből Travis. – Mi történt? Láttam, hogy veszekedtetek…

- Semmi, oké? Semmi közöd hozzá. – mondta dühösen aztán bementem a konyhába, Travis pedig jött utánam.

- De most komolyan miért vagy ilyen harapós?

Rendkívül idegesítőnek találtam Travist, szendvicskészítés közben is állandóan viccelődött, nem értette, hogy most nem kérek belőle, a második legrosszabb dolog ami a nap folyamán történt, hogy állandóan belemászott az aurámba.

- Akkor mi lesz az estével? Mert ahogyan észre vettem nincs túl jó kedved el is halaszthatjuk ha gondolod…

Ki akartam mondani, hogy végre észrevetted! De inkább nem mondtam semmit, nem akartam magamra haragítani még a végén kirúgna plusz valamivel el kellett tereljem a gondolataimat Hallyről és a bátyámról meg arról, hogy el fogok tűnni.

- Tudod mit? Nem. Elmegyek szívesen. Ha akarod indulhatunk is. – erőltettem mosolyt az arcomra mire ő viszonozta. Gyorsan rendet varázsoltunk a konyhapulton aztán vissza öltöztem az eredeti ruhámba s végül odamentem Hallyhez elköszönni.

- Én elmentem majd „otthon” találkozunk. – mutattam idézőjelet az ujjaimmal az otthon szónál aztán Travissel elindultunk a mozi felé.

- Szóval milyen filmet nézzünk? – kérdezte vidáman miközben elhaladtunk egy éppen összepakoló zöldséges stand mellett. – Valami drámát? Vagy vígjátékot… Esetleg romantikust?

- Horrort. Horrort nézünk. – sokkal jobban hangzott kijelentésnek mind javaslatnak.

Travis megmagyarázhatatlanul furcsa képet vágott.

- Hát jó… Ha azt szeretnél nézni..

- Bírod őket nem?

- Persze szeretem őket…

- Nem úgy értem, hanem, hogy bírod-e őket nézni?

- Ja, hogy úgy! ja persze… Simán én? Miért is ne? Gyakran szoktam horrort nézni…

Felvontam a szemöldökömet. Már akkor tudtam, hogy hazudik és a megérzésem igaznak bizonyult ugyanis többször sikított mint a főszereplő csaj, volt olyan is mikor eltakarta a képet, a legtöbb jelenetet így is nézte végig, de a legröhejesebb az volt mikor akkorát ugrott a székében, hogy kiborult a kukoricája. Ennél a résznél ki is hajítottak minket a biztonsági őrök, de nem bántam mert megérte, sokkal jobb kedvem lett.

- Bocs, hogy berángattalak erre a filmre…

- Nem, én bocs, hogy nem tudtuk végig nézni.

- Úgy is mindenki meghalt volna benne, de egyébként nem haragszom ez most feldobta az estémet. – mosolyogtam gonoszan. Épp elindultunk haza felé mikor rájöttem, hogy még nem akarok vissza menni Hallyhez a sikátorba így hát ki kellett találjak valami ürügyet.

- Be kéne menjek valamelyik boltba, vásárolni néhány… P… Paradicsomot, nincs kedves elkísérni?

- De végül is elmehetek veled.

Mikor odaértünk a szupermarkethez az ajtó automatikusan kinyitódott,s mi besétáltunk rajta. Néhány percbe tartott csak míg megtaláltuk a zöldséges részleget, de akkor nekiütköztem valakinek. Egy férfi volt az, szemüveget viselt és már javában őszült a haja.

- Elnézést nem figyeltem… - dadogtam ijedten mikor a férfi megszólalt.. Travisre mutatott.

- Travis! Nem is tudtam,hogy van barátnőd! – mosolyodott el kedvesen, aztán bepakolt a kosarába néhány banánt. Travis ijedt képet vágott, mintha félt volna valamitől.

- Jó estét Dr. Growk.  Ő itt Sasha és nem a barátnőm csak… A barátom.

Óvatosan bólintottam, hogy helyeseljem valóban így van.

- Hát persze… Hatottak a gyógyszerek amiket felírtam? Mert többen mondták, hogy nem túl jó fajta…

- Igen persze hatottak, de most mi megyünk is viszlát. – vágta rá Travis aztán a hátamat egy kicsit meglökte, hogy gyorsabban menjek.

- Rendben akkor sziasztok… Holnap várlak.

Nem tudtam mire véljem a történteket, ki lehetett ez a férfi? Mert, hogy Travis nem mesélt róla az biztos, bár igaz alig ismertük egymást.

- Ez meg ki volt?

- Senki aki számítana… - mondta aztán gyorsan elvett egy doboz paradicsomot s elindultunk a pénztár felé fizetni. A futószalagra kapkodva felpakoltuk a paradicsomokat. Mikor kiértünk a levegőre végre szóhoz jutottam.

- Jó, rendben így sosem fogjuk megismerni egymást, ha nem mondasz el semmit sem.

- Miért mit nem mondtam el?

- Hát például tegnap is mikor a szendvicseket csináltuk kérdeztem valamit és nem válaszoltál aztán most sem…

- Jó kérdezhetsz bármit válaszolok rá.

- Ki volt ez a férfi?

- Kivéve ezt.

- Miért van nevelőapád?

- És ezt…

- Látod erről beszélek! – csattantam fel idegesen.

- Akkor most én jövök. Min veszekedtetek reggel Hallyvel?

- Azt… Nem mondhatom el!

- Látod erről beszélek! – utánozta a hangomat gúnyosan.

Más volt a helyzet, nem mondhattam el neki az igazat mert biztosra vettem, hogy úgysem hinne nekem ezért inkább meg sem szólaltam. Ki kellett találnom valami hazugságot.

- Ha válaszolok akkor te is fogsz?

- Igen.

- Oké, szóval azért vesztünk össze mert ő azt akarta, hogy haza menjünk én meg nem akartam ennyi. - végül is nem hazudtam neki csak a gyertyákat kihagytam belőle.  – Most te jössz. Ki volt ez az ember?

- Dr. Growk. A… Házi orvosom, tudod volt egy kis náthám és a gyógyszerekről kérdezett amit amit… Fel írt nekem. – dadogta akadozva. Valami nem stimmelt tudtam, hogy hazudik de inkább nem mentem bele ha ennyire nem akarta elmondani akkor biztos jó oka volt rá, így hát annyiba hagytam az egészet, nem kell a válasza majd kiderítem én magam.

- Hát jó, ezt nem akartad elmondani?

- Igen mert… Féltem, hogy megfertőzlek ezzel...

- Mármint mivel? – kérdeztem meglepetten aztán nem maradt már időm megkérdezni csak annyi, hogy visszacsókoljak.