3. Nyitva

Túl a harmadik éjszakán. Milyen furcsa ezt kimondani! Lassan megpróbáltam felülni a hideg betonról, reménykedve, hogy Hally még nem ébredt fel és nekem nem lesz hátfájásom de tévedtem. Hally az anyám által adott lakáskulccsal játszadozott miközben én próbáltam eldönteni, hogy mérges legyek e vagy inkább sértődött azért mert turkált a táskámban.

- Ez micsoda? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel.

- Te turkáltál a táskámban?

- Én kérdeztem előbb. Mi csoda ez?

- A lakásunk kulcsa…

- És honnan van?

- Hát… Otthonról hoztam.

- Hazudsz. Komolyan kérdeztem. – beledugta a kulcskarikába az ujját aztán pörgetni kezdte.

- Rendben akkor elmondom. Anyám küldött egy levelet, hogy haza mehetek, és van pénz is ők elmentek otthonról…

- Nekem erről mikor akartál szólni? És ezért éjszakázunk egy hideg sikátorba?

- Én nem fogok haza menni az biztos! Hát nem érted? A levélben egy bocsánatkérést sem írt! Kdobott otthonról erre meg haza hív pénzzel? Nem én ebből nem kérek.

- Figyelj nem tudom neked mi bajod van nem kell így felfognod az egészet. Lehet, hogy pont úgy érez mint te. Nem akar bocsánatot kérni de bűntudata van, és ezzel próbál kiengesztelni nem gondolod? – mondta Hally aztán a kulcsot az ölembe dobta.

- Nem nem gondolom és nem fogok haza menni míg bocsánatot nem kér!

- De ez nem csak a te döntésed, most már nem egyedül vagy és én viszont azt akarom, hogy menjünk!

Miért mondja meg, hogy mit csináljak? Semmi köze hozzá itt én parancsolok nem pedig ő!

- Ha ezen a héten nem találunk alvó helyet akkor vissza megyünk rendben?

- Rendben. Hány nap van még vissza?

- Ma szerda van!

- Akkor nincs olyan sok.

- El kéne menjünk ma megnézni azt a bárt.

- És az iskola?

- Egy két napot kihagyhatok nem fog feltűnni senkinek…

- Rendben. – bólintott Hally aztán össze szedtük magunkat és elindultunk megkeresni a bárt. Harminc perc múlva meg is találtuk. Egy régebbi szendvicsbár volt, az ajtó fölött egy óriás zöld  „Subway” felirattal  épp, hogy világított valamennyire. A kezemet a kilincsre szorítottam majd belöktem az ajtót. Még a zárva tábla volt kirakva mivel még ki sem nyitottak. Hally a kopogó magas sarkújában topogott utánam.

- Sziasztok! – köszönt nekünk Travis vidáman aztán beszaladt a pult mögé és előkotort két élénkzöld pamut felsőt és arra utasított minket, hogy hozzuk fel őket. Így is tettünk aztán újabb parancsokat kezdett adni.

- Tehát, te vagy Hally te pedig Sasha… - mutatott ránk lelkesen aztán folytatta. – Egyenlőre ez a nap afféle próba idő tehát nem kaptok fizetést,  egyikőtök felveszi a rendelést a másik pedig elkészíti. Később cserélhettek is. És a fizetés miatt bocsi csak a nevelőapám nem egyezett bele, hátha rémesek lesztek. – hadarta le gyorsan, miután Travis bement a konyhába kettesben maradtunk Hallyvel.

- Jobb lesz, ha te veszed fel a rendelést.

- Értettem.

Kértem egy kis füzetet aztán odaadta Hallynek, é megfordítottuk a táblát. Nyitva.

- Nincs túl nagy forgalom nem igaz? – kérdezte Travis miközben kezeimmel a salátás tálat kutattam.

- Nem tudom nálatok mennyi számít soknak de ez elég gáz eddig…

Halványan elmosolyodott.

- Kösz az őszinteséget.

- Nincs mit.

- És hogyan is kerültetek ti ketten az utcára? Már ha nem titok…

Hirtelen eszembe jutatta anyát és azt a hülye Timet ezért aztán az uborkát úgy szeletelni kezdtem, hogy a tálcán nyomott hagyott.

- Le ne vágd az ujjad! – fogta le a kezeimet Travis.

- Tulajdonképpen anyám férje egy bunkó volt és kidobott a házból. Ennyi a lényege.

- Na persze és csak úgy ok nélkül nem?

- Hát… igen! El akartak küldeni abba a bentlakásos suliba én mg nem akartam menni, ezért történt minden.

- Értem.

- És neked, hogy, hogy nevelő apád van?

- Mert nem tudom hol vannak a szüleim. Kéne még sonka ide tudod adni a tálat? – terelte el a szót, én pedig jobbnak láttam nem erőltetni a témát.

A nap hátralévő része unalmasan telt, csak gépiesen gyártottam a szendvicseket, Hally pedig néha ügyetlenül ugyan de rendesen el tudta végezni a munkáját. Miután átöltöztünk épp el akartam köszönni Travistől meg a nevelőapjától mikor megállított.

- Azon gondolkodtam nem lenne-e kedved eljönni velem holnap este valahova.

Most komolyan elhívott randizni? Életem során már számtalanszor elhívtak de szinte egyikre sem mondtam igent. Gondoltam most kivételt teszek.

- Elmehetek…

- Oké, akkor munka után.

Útközben Hally alig fért a bőébe, állandóan a vendégekről áradozott meg, hogy milyen kedvesek és jóságosak, és, hogy a férfiak meg a nők mennyire egyenlően viselkednek egymással vagy mi, aztán egyszer csak témát váltott.

- Hogyan tudnék hazajutni? – kérdezte tőlem miközben elkezdett apró szemekben szállingózni a hó, egy pihe épp az orrom hegyére esett.

- Ha tudnám a választ már rég hazaküldtelek volna…

- Nagyon vicces vagy… Komolyan kérdeztem.  

- Nem tudom, talán ahogyan ide jutottál.

- Gyertyával? Nem hiszem, hogy van belőle még egy…

- Ha akarod kipróbálhatjuk az  enyémeket, mert mivel ma nem kaptunk semmi pénzt ezért valószínűleg vasárnap mehetünk anyámhoz.

- Mármint a te gyertyáidat?

- Igen én elraktam őket egy dobozba talán valahol ott van a szobámba…

- Nem is rossz ötlet.

- Akkor mire várunk?

- Hogy érted, hogy mire hát a vasárnapra!

- Ki van zárva. Most azonnal nézzük meg, hogy ott van e!

- Jó rendben úgy sincsenek otthon.

Miután a sikátorba értünk előkotortam a táskából a kulcsot aztán olyan gyorsan szaladtunk a régi otthonom felé. Az ablakokon nem szűrődött ki fény tehát nem volt bent senki. A kezeim remegteg mikor a sötétben próbáltam beletalálni a kulcsot a zárba, de végűl sok próbálkozás után sikerrel jártam. Megkértem Hallyt, hogy várjon meg kint de nem engedelmeskedett, mikor kinyitottam az ajtót meleg fuvallat csapta meg az arcomat, a villanyok felkapcsolódtak, s egy fiú állt előttem, rövid fekete haja pont úgy festett mint régen az enyém volt, szakadt pizsamát viselt, és fáradtan hunyorogva takart a szemét a hirtelen fény miatt. A szívem gyorsan verni kezdett az ijedtségtől de aztán rájöttem ki az. Matt a bátyám.

- Te meg mi a francot keresel itt? – kérdeztem tőle dühösen mire ő a kezeit levette a szeméről és maga elé rakta védekezés képpen.

- Vissza jöttem. – mosolygott szinte már gúnyosan. – Anya mondta, hogy lehet haza fogsz jönni, de őszintén én kevés esélyt láttam rá  és tessék.

- Van képed visszajönni miután otthagytál minket?

- Látod milyen pofátlan vagyok… És ki a barátnőd? – mutatott a mellettem álló Hallyre aki ijedt képet vágott.

- Lényegtelen. És egyébként sem jöttem haza csak néhány cuccomat akartam elvinni.

- Na persze…

Elindultunk Matt felé de ő az utunkat állta.

- Szabad lesz? – löktem vállba erősen s arrébb állt.

A lépcsőn nagy nehezen felcaflattunk aztán mikor kinyitottam a szobámat örömmel láttam, hogy minden úgy van ahogyan hagytam.

- Ő a testvéred volt?

- Sajnos igen.

- Miért haragszol rá?

- Mert mikor szarban voltunk anyámmal ő lelépett külföldre érted?

Hally lesütötte szemeit aztán lehuppant az ágyamra. Kerestem egy szatyrot s beledobáltam a ruhásszekrényem felét, majd Hally kezébe dobtam egy tiszta pólót és nadrágot meg ráadtam egy fekete tornacipőt, amit sokkal kényelmesebbnek titulált mint a magas sarkút. Fél órányi keresés után végre ráakadtam a gyertyákra. Egy átlátszó zacskóba voltak belepasszírozva hét éves koromtól egészen  tizenhat éves koromig, a tartalmát az ágyamra öntöttem Hally mellé,  én is helyet foglaltam, a zsebemből kivettem az öngyújtómat. A kezembe vettem a hét éves gyertyát aztán épp vissza akartam emlékezni arra a szülinapomra de nem ugrott be semmi. Szó szerint semmi. Megpróbáltam előkotorni a fejemből az emlékeimet de nem találtam őket egyszerűen elvesztek.

- Hally! Nem emlékszem a hetedik születésnapomra! – magyaráztam neki ijedten.

- Nyugodj meg én sem!

- De ez más… A tizenharmadikra sem!

Könnyek gyűltek a szemembe, hirtelen hatalmas ürességet éreztem, aztán elkezdtem gondolkodni. Ha Hally eljött otthonról és a jövőbe utazott az azt jelenti, hogy nincs otthon tehát nem tud reinkarnálódni ami azt jelenti,hogy teljesen el fogok tűnni!