2. Fújd el a gyártyát!

- Szóval az egész azzal a gyertyával kezdődött. Szülinapom volt és mindenki számított rám. Anyám azzal a hülye esküvővel azzal a pökhendi Mr. Langdonnal aztán jött az apám aki azt mondta ne hozzak rá szégyent aztán meg ott volt a nagymamám is és áááá…. Kész káosz volt minden. – magyarázta Hally miközben én az egyik hajtincsemmel játszadoztam. Meg kell hagyni az ő élete kevésbé zűrös mint az enyém. – Majd bementem abba a boltba ahova a nagypapám járt be mindig az úgymond „szeretőjéhez” nem értettem mit szeretett abban a poros boltban ezért benéztem oda. A pultnál egy öreg ráncos arcú hölgy ált, gondolom ő volt a nagyapám titkos „szeretője” Aki nem is volt olyan titkos, de teljesen mindegy szóval a pultos megkérdezte miben segíthet.

- Csak magamnak szeretnék valami különlegeset. – mondtam megszeppenve aztán az idős hölgy odasétált az egyik magas polchoz és nagy nehezen leemelt egy öreg poros barna dobozt.

- Nem maga Mr. Hilt unokája egészen véletlenül akinek ma van a tizennyolcadik szülinapja?

- De én lennék…

Mikor ezt mondtam már tudtam, hogy valami nem stimmel, és akkor leemelte a doboz tetejét, amiben egy szál halványzöld törött gyertyát láttam.

- Neked adom, csak fújd el és kívánj valamit. – mosolygott rám bájosan mire én félénken meggyújtottam a gyertyát és megkérdeztem, hogy mennyivel tartozom de azt mondta ingyen van eleinte nem értettem, hogy miért de most már világosabb ez az egész mint a nap! Szóval elfújtam a gyertyát aztán ott kavargott több ezer kívánság a fejemben, de ki kellet halásszak egyet a sok közül, ott volt az az ostoba vőlegény, az anyám az apám és még a nagymamám is túl sok volt a nyomás, nem bírtam tovább, már azt sem tudtam én kivagyok ezért kimondtam: - Bárcsak megtalálnám önmagamat- és tessék. Itt vagy te vagyis én élet nagyságban. Én nem így értettem… Én csak…

- Igen tudom milyen ez. Engem kilakoltattak otthonról, mert saját akaratomként akartam élni. De hát a szülők… Minek is vannak, másra nem jók csak, hogy megszüljenek…

- És most mi lesz? Úgy értem nincs hol laknunk!

- Munkát kell keressünk.

- Nem lenne egyszerűbb hazamenned és elnézést kérned a szüleidtől?... – ez az ötlet hirtelen nem is tűnt rossznak, elképzeltem ahogyan a meleg és tiszta otthonomban makulátlan evőeszközökkel eszem a vacsorámat ugyan ilyen tökéletes villákkal de nem tehettem ezt.

- Te megőrültél? Nem fogok megalázkodni! Még is miféle reinkarnáció vagy te? Ők dobtak ki otthonról és ÉN kérjek bocsánatot? KI VAN CSUKVA! – kiáltottam egy kicsit hangosabban mire Hally lesütötte szemeit.

- Te vagy az én reinkarnációm…- dünnyögte az orra alatt.

- Szóval kell pénz, ruha, kaja, pia, ami egyenlő azzal, hogy kell munka…

Még sosem dolgoztam, na jó egyszer Buggs büféjében de az valami rémálom volt.

- De… Én még csak tizennyolc vagyok… Hogy lehet ily módon munkát kapni?

- Hát ha nem beszélnél ilyen középkorúan akkor, akár jóban is lehetnénk.

- Udvariatlan vagy!

- Köszönöm… De most aludnunk kéne, reggel nekem még iskolába kéne mennem, neked pedig ruha kéne… Majd szerzek neked egyet holnap... Még egy darabig beszélgettünk Hallyvel aztán én mély álomba merültem. Néha felkeltem mert rettenetesen fázta, plusz nagyon kényelmetlen volt a hideg betonon aludni de még az is rátette egy lapáttal, hogy Hally nem aludt egy percet sem egész éjjel hol zokogott, hol pedig magában motyogott valamit arról, hogy, hogy fog haza jutni.

Mikor reggel lett sajgó fejjel ébredtem, a fenekemet pedig teljesen elültem. Zsibbadt lábakkal feltápászkodtam majd ébrezgetni kezdtem Hallyt aki nem rég aludt el.

- Hally! Ébredj reggel van! Suliba kell mennem! – rázogattam meg a vállát gyengéden de mikor láttam, hogy semmi eredménye nincsen kicsit erősebben megpofozgattam.

- Mi van?... – kérdezte két ásítás között. Halvány kék szemeit kinyitotta és belenézett az enyémbe. Most már minden kétségem elszállt ő én vagyok… Vagy én vagyok ő? ….

- S… Semmi csak nekem mennem kell ha nem megyek rájönnek, hogy megszöktem és haza kell mennem.

- Hova mész?

- Iskolába.

- Megyek én is! – kezdett el feltápászkodni a földről de én a vállánál fogva visszalöktem.

- Itt kel maradnod. Nincs rendes ruhád, és tiszta piszok vagy. Majd holnap. Most maradj itt ne menj sehova nemsokára jövök vissza! Ne csinálj semmi hülyeséget értetted?

- Aha… - bólintott álmosan majd visszaaludt.

Mikor beértem a suliba a mosdó felé vettem az irányt, gyorsan leöblítettem az arcomat majd a 202 tanterem felé vettem az irányt, de a portás megállított.

- Sasha Lastern? – kérdezte a portás nő rekedtes hangon.

- Igen? – hajoltam be a kicsi ablakon.

- Az anyja járt itt azt mondta, hogy adjam át ezt… - emelt fel egy iskolás táskát ami az enyém volt. – És ezt. – nyújtott át egy kissé szakadt levelet. Mikor átvettem a csomagokat elköszöntem aztán folytattam utamat a tanterem felé, s mikor beértem leültem az első padba ahol egy árva lélek sem tartózkodott, aztán kibontottam a levelet. Anyám kézírása volt az.

„ Sasha drágám!

Csak azt szerettem volna mondani, hogy Tim és én úgy döntöttünk, elutazunk egy darabig, ezért a ház kulcsát a táskád első zsebébe rejtettem. Tudom, hogy most haragszol, de mi csak jót szeretnénk neked. Ha haza szeretnél menni csak nyugodtan amit az imént is említettem a kulcs nálad van a ház teljesen üres és néhány dollárt a konyhapulton hagytam. Amennyiben nem akarsz hazajönni tisztelem a döntésedet és békén hagylak, de a mi ajtónk tudd, hogy nyitva ál előtted!”

A levelet rögtön össze gyűrtem és a legközelebbi kukába kihajítottam. Így akar kiengesztelni? Egy rohadt darab bocsánatkérést sem írt bele a levélbe! Miféle anya az ilyen. Kiküld az utcára aztán meg visszahív egy kis pénzzel meg meleg kajával? Hát köszönöm nem kérek belőle. Inkább éhezem és fagyoskodom minthogy rájuk kelljen támaszkodnom!

A suliból „hazafelé” átnéztem  minden útba eső kukát de egyikben sem volt ép ruha csak cafatok így hát előkotortam a táskám mélyéről néhány dollárt de ennyiből két pár zoknira sem telt volna. Mit tegyek, az otthoni pénzt semmiképpen sem fogadhatom el de akkor csak egy megoldás maradt mégpedig a lopás. Már korábban is csináltam ilyet, csak akkor mást loptam nem pedig ruhát, bár igaz, hogy akkor lebuktam de most itt egy újabb esély megpróbálhatom, csak nem üzletből hanem egy másik embertől. Rápillantottam az órámra, épp fél egy múlott néhány perccel. Pár méterre tőlem egy olcsóbb turkáló állt, gondoltam ez tökéletes lesz. Leültem az üzlettel szembeni padra és úgy tettem mintha telefonoznék. Jó sok időbe telt míg le nem ült mellém egy fiatalabb fiú. A szatyrait letette mellém, és úgy telefonált valakivel. Remek időzítés volt, amíg nem figyelt sikerült kilopnom a szatyorból egy fehér női felsőt és egy fekete hosszú nadrágot, mivel annyira tele volt az egész zacskó, hogy észre sem lehetett venni egy két ruha hiányzását. A lopott holmikat belegyömöszöltem a táskámba majd könnyedén felpattanta a padról de a fiú elkapta a kezemet. A szívem kalapálni kezdett, észrevette. Most végem, mázli ha nem jelent fel. Szép lassan felé fordultam, de ő csak mosolygott rám. Ez megbolondult? Épp loptam tőle erre mosolyog?...

- Bocsi, hogy zavarlak de nincs egy húszasod? Lemerült a telefonom és szeretném használni az egyik telefonfülkét.

Akkora kő esett le rólam, hogy szerintem észrevette a nagy megkönnyebbülést rajtam.

- Hogy mi?... Persze van is nálam egy…. – kutakodtam a táskámban de valójában egy fillérem sem volt.  – Ne haragudj de nincs egy centem sem…

- Semmi baj majd megoldom de azért köszi… Elég nyúzottnak látszol.

Elnevettem magamat.

- Az is vagyok. – ültem mellé vissza a padra.

- Én is. Ezeket a ruhákat. – emelte meg egy kicsit a szatyrát. – Az árváknak akarjuk az anyámmal adományozni, de olyan nehezek, hogy alig bírom őket hazacipelni.

- Te legalább haza tudsz menni… - dörmögtem az orrom alatt.

- Tessék?

- S… Semmi. Asszem én most megyek.

- De várj. Azt mondtad nincs hol laknod?

- Hát… Tulajdonképpen…

- Hajléktalan vagy… Gondolhattam volna.

Teljesen elpirultam, így meglátszana rajtam?...

- Tudok neked munkát szerezni ha gondolod… - mondta miközben a szél hatalmasat süvített, hogy áthatolt egészen a csontomig és az ismeretlen fiú szőkésbarna haját is összekócolta.

- Az remek lenne.

- Megadom a számomat, az apámé a bár ha gondolod nézz be én is ott dolgozom, segítek neki egyébként Travis vagyok. És tudom. Tartsd csak meg. – mosolygott bátorítóan az ellopott holmikra célozva, mire én elköszöntem tőle és boldogan rohantam vissza a sikátorba Hallyhez.